A házasság felbontása esetén a házastárs a volt házastársa megélhetéséről gondoskodni köteles, nemére való tekintet nélkül. A házasság felbontása esetén járó házastársi tartásnak három együttes feltétele van: önhibán kívüli rászorultság; jogosult tartásra „érdemessége”; és a kötelezett teljesítőképessége.

Az önhibán kívüli rászorultság egyrészt objektív helyzetet tételez fel, amelyben a házastárs létfenntartása nem biztosított, másrészt szubjektív feltételt, vagyis az igénylő önhibáján kívüli legyen. Az önhibát mindig az adott ügy összes körülményeihez igazodva, a felekkel szemben támasztható elvárásokhoz viszonyítva és mindkét fél méltányos szempontját figyelembe véve kell értékelni.

Sokszor felmerülő kérdés: Az önhibán kívüli rászorultság feltételébe beleillik-e a volt házastárs munkanélkülisége? Ilyen esetben is figyelembe kell venni az eset összes körülményeit, így például az igénylő életkorát, szakképzettségét, a helyi munkalehetőségeket és azt, hogy a munkanélküliség bekövetkezte milyen összefüggést mutat a felek volt közös életvitelével. Mindezeket figyelembe véve az az irányadó nézet, hogy az elvált házastárstól általában nem várható el az, hogy a munkanélküliség miatti állami feladatkörbe tartozó gondokat egészében vagy részben átvállalja. Ugyanakkor a munkanélküli volt házastárstól elvárható, hogy megfelelő megélhetése érdekében valamilyen jövedelmet biztosító munkát végezzen, akár szakképzettségnél alacsonyabb, avagy szakképzettséget nem is kívánó munkakörben. Mindezek azonban nem jelentik azt, hogy az életközösség megszűnése utáni munkanélküliség önhibán kívüli rászorultságot soha nem alapozhatna meg. Viszonylag gyakran előfordul, hogy a feleség az együttélés alatt egyetértéssel kialakult családi munkamegosztás miatt (háztartásvezetés, nyugodt, kényelmes családi háttér biztosítása a „teljes embert igénylő” munkát végző férj számára, gyermekek nevelése) csak olyan kevés gyakorlatot szerez a szakmájában, illetőleg egyáltalán nem szerez ezek eredményeként szakmát, aminek döntő jelentősége van a munkanélküliségében. Ilyenkor a tartás megítélése indokolt lehet.

Az önhibán kívüli rászorultság egyik leggyakoribb oka a munkaképességre kiható betegség, másik leggyakoribb oka pedig az életkor.

A gyermekek gondozására - térítés mellett igénybe vehető fizetés nélküli szabadság (gyes, gyed, majd gyet stb.) szintén az önhibán kívüli rászorultságot megalapozó tényező lehet.

Ami a házastársi tartásra való érdemtelenséget illeti, az érdemtelenség megvalósulhat mind a házas együttélés, mind az életközösség megszakadása és a bontás között, mind a házasság felbontását követően. Ha az érdemtelenség az igényérvényesítés előtt valósul meg, ez kizárja a tartásra való jogosultságot. Ha pedig az érdemtelenséget kimerítő magatartást a fél a tartásdíj megítélését követően tanúsítja, ez a tartásra való jogosultság megszüntetését eredményezheti.

A törvény nem határozza meg, hogy mely magatartások merítik, illetve meríthetik ki az érdemtelenséget. Az érdemtelenség elbírálásánál az adott ügy összes körülményeit figyelembe véve kell eljárni, nemcsak egyes magatartásokat és tényeket kell vizsgálni, hanem a házasság egészét. Így nemcsak az igényt érvényesítő házasfél, hanem az érdemtelenségre hivatkozó fél magatartását is vizsgálni kell.

A házasság felbontása esetén a kifogásolt magatartás akkor alkalmas az érdemtelenség megállapítására, ha ezáltal az illető magatartást tanúsító fél „... a házasság erkölcsi alapját a házasság felbontására is közreható magatartásával olyan súlyosan sértette, hogy tartása házastársára a társadalmi felfogás szerint méltánytalan lenne.....”.

Tartást csak olyan mértékben lehet követelni, hogy az ne veszélyeztesse a volt házastársnak és annak megélhetését, akinek eltartására a volt házastárs a tartást igénylővel egy sorban köteles.

Nem, vagy csak részben kötelezhető egyébként erre rászorult és nem érdemtelen házastársa eltartására az, aki ezzel a saját vagy annak a megélhetését veszélyezteti, akinek az eltartására az igénylővel egy sorban köteles; avagy aki kiskorú gyermeke eltartására figyelemmel volt házastársa részére már csak saját megélhetése veszélyeztetésével tudna tartást nyújtani.

A kötelezett teljesítő képtelensége akkor lehet a házastársi tartási iránti kereset teljes elutasításának az indoka, ha a kötelezett a saját - illetőleg az igénylővel egy sorban tartásra jogosult személy - megélhetésének a veszélyeztetése nélkül, tartást egyáltalán semmilyen összegben nem képes nyújtani.

Ha pedig a házastársi tartást igénylő jogos követelése nem egészében, hanem csak bizonyos mértéken felüli részében veszélyezteti a figyelembe veendő személyek megélhetését, ez a körülmény mint a kötelezett részleges teljesítőképtelensége, a tartás mértékét korlátozza.

A kötelezett teherbíró képességének a megállapításához nélkülözhetetlen a felek életkörülményeinek, életvitelük anyagi minőségének, vagyoni helyzetének a teljes feltárása. A teljesítőképesség felderítésével kapcsolatban bizonyítási eszköz az erre irányuló környezettanulmány, a cégek iratanyagának, ahhoz kapcsolódó okiratoknak stb. beszerzése, tanúk vallomása stb.

Ahogyan a jogosulttól a rászorultsága megítélésekor nem várható el, hogy házastársa anyagi terhét csökkentendő, keresőtevékenységet folytasson, úgy a kötelezett teljesítőképessége megítélésekor is csak a konkrét ügy valamennyi releváns adatát együtt mérlegelve vonható helytálló következtetés az anyagi felelősségvállalás elvárható mértékére. Így például nem feltétlenül alapozza meg az idős kora vagy rokkant állapota miatt nyugdíjas kötelezett ereje különös megfeszítésével elért jövedelme az ő házastársi tartás iránti felelősségét.

A tartást határozott időtartamra is meg lehet állapítani, ha feltehető, hogy a tartásra jogosult rászorultsága a meghatározott idő elteltével megszűnik.

A házastársi tartásdíjat a bíróság általában határozatlan időre állapítja meg, bár bizonyos esetekben a határozott időre való megállapítás sem kizárt. Miután nyilvánvaló, hogy a tartás feltételei egy bizonyos és határozott ideig állnak fenn, szükségtelen és célszerűtlen a tartás határozatlan időre megítélése.

Ha a közös egyetértéssel vagy bírósági ítélettel megállapított tartás megállapításának alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás állott be, a tartás mértékének megváltoztatását lehet kérni.

A tartás alapjául szolgáló körülményekben bekövetkezett lényeges változásoknak minősülnek a jogosult vagy a kötelezett egészségi állapotában bekövetkezett javulás vagy romlás; a jogosult vagy a kötelezett jövedelmi, vagyoni helyzetének előnyös vagy előnytelen változása; a kötelezett más jogosultat megelőző vagy vele egysorú tartási kötelezettségének a keletkezése vagy megszűnése. Ezek értelemszerűen vagy a tartásdíj mértékének a felemelését, vagy a leszállítását eredményezhetik, illetőleg különböző irányú változások esetleg egymás hatásait ki is olthatják.

Az alapul szolgáló körülményekben történt változások lényeges voltán azt is kell érteni, hogy a változások hatása a rászorultság, a teljesítőképesség mértékére viszonylag tartós legyen.

Gyakran előfordul, hogy a kötelezett teljesítőképességét a jogosultat megelőző vagy vele egysorú tartási kötelezettsége keletkezése vagy éppen annak megszűnése befolyásolja. Így például a házastársi tartás rendezését követően születik gyermeke a kötelezettnek, és erre tekintettel a korábbi tartás nyújtására megélhetése veszélyeztetése nélkül már nem képes. Ilyenkor értelemszerűen a korábbi tartásdíj leszállításának van helye.

A mérték megváltoztatása iránti perekben az alapul szolgáló körülményekben bekövetkezett lényeges változások vizsgálata során körültekintőnek kell lenni olyan értelemben is, hogy számba kell venni mind a mérték csökkentése, mind annak emelése irányába ható tényezőket, a jogosulti és a kötelezetti oldalon egyaránt. Csak ezek kölcsönhatásának értékelése eredményeként lehet megalapozottan állást foglalni abban a kérdésben, hogy indokolt-e és milyen módon, mértékben a korábban megállapított tartásdíj leszállítása.

A tartásra való jog megszűnik, ha az arra jogosult újból házasságot köt vagy bejegyzett élettársi kapcsolatot létesít, vagy a tartásra magatartása miatt utóbb érdemtelenné válik, valamint akkor is, ha a jogosult a további tartásra nem szorul rá. Az utóbbi esetben azonban a tartásra való jog újból feléled, ha a korábbi jogosult a tartásra ismét rászorul.

Ha a házastársi tartás együttesen megkívánt feltételének valamelyike a tartás megítélését, vállalását követően megszűnik, a tartás megszüntetésének van helye.

Az új házasság megkötésével azért szűnik meg végleg a jogosultnak a volt házastársával szembeni tartási igénye, mert rászorultsága esetén tartásáról már az új házastársa köteles gondoskodni.

Az előző házastárs tartási kötelezettsége azzal sem éled fel, ha netán a jogosult újabb házassága is felbomlik, vagy az életközösség megszakad, hiszen az újabb házasságkötés az előző házastársi tartási kötelezettséget végleg szünteti meg.

Önmagában az élettársi kapcsolat létesítése, léte a házastársi tartásra jogosultságot nem szünteti meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ha az élettárs a tartásra jogosult megélhetéséről ténylegesen gondoskodik, az élettársi kapcsolatra figyelemmel a rászorultság utóbb történt megszűnése miatt a házastársi tartás ne lenne megszüntethető.

A jogosult utólagos érdemtelenné válása a jogosultságot szintén véglegesen szünteti meg.

„A házasság megszűnését követően a volt házastárstól a tartás érdemtelenség címén akkor vonható meg, ha szándékosan a másik volt házastárs érdekeit durván sértő magatartást tanúsított, vagy a társadalmi együttélés szabályait egyébként olyan módon és mértékben sértette meg, hogy a tartási kötelezettség teljesítése már nem várható el.”

Ha a volt házastárs a tartásra a házasság felbontását követő öt év eltelte után válik rászorulttá, volt házastársától csak különös méltánylást érdemlő esetben követelhet tartást.

 

A különélő házastárs tartása

A házastárs köteles a különélő és önhibáján kívül rászoruló házastársát - ha arra nem érdemtelen - különvagyonából is eltartani, amennyiben házastársa megélhetésének költségeit a közös vagyonból nem lehet fedezni, és a tartás nem veszélyezteti a kötelezett saját, valamint annak megélhetését, akinek eltartására házastársával egy sorban köteles. Ez a rendelkezés arra az esetre is irányadó, ha a házastársak között vagyonközösség nincs.

 

Élettársi tartás - új fogalom az Új Polgári Törvénykönyvben

A 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv sok változást hoz a családjogi területen. Teljesen új jogintézményként szabályozza többek között az élettársi tartást. 

A szabályozás megjelenésének indoka az volt, hogy mai társadalmunkban az együttélések nagy számban nem házassági, hanem élettársi kapcsolatban valósulnak meg. Így az új Polgári Törvénykönyv foglalkozik a élettársi viszony személyi jellegű joghatásaival, az élettársak vagyoni viszonyaival, valamint a tartás és a lakáshasználat kérdéseivel.

Bár az élettársi viszonyból a jogszabály nem vezet le támogatási és együttműködési kötelezettséget, de az egy évnél régebb óta fennálló és közös gyermeket is hordozó élettársi viszonyt mégis védelemben részesíti pl. az élettársi tartás jogintézményének bevezetésével, valamint a lakáshasználat szabályainak lefektetésével.

 Az Új Polgári Törvénykönyv az alábbiakban szól az élettársi tartásról:

4:86. § [Az élettársi tartásra való jogosultság]

(1) Az életközösség megszűnése esetén volt élettársától tartást követelhet az, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani, feltéve, hogy az életközösség legalább egy évig fennállt és az élettársak kapcsolatából gyermek született.

(2) Ha a volt élettárs a tartásra az életközösség megszűnését követő egy év eltelte után válik rászorulttá, volt élettársától tartást különös méltánylást érdemlő esetben követelhet.

4:87. § [A tartásra való érdemtelenség]

(1) Érdemtelensége miatt nem jogosult tartásra az a volt élettárs,

a) akinek súlyosan kifogásolható életvitele, illetve magatartása járult hozzá alapvetően az élettársi kapcsolat megszűnéséhez;

b) aki az életközösség megszűnését követően volt élettársának vagy vele együtt élő hozzátartozójának érdekeit durván sértő magatartást tanúsított.

(2) Az érdemtelenség elbírálásánál figyelembe kell venni az arra hivatkozó volt élettárs magatartását is.

4:88. § [A tartási képesség]

Nem köteles volt élettársát eltartani, aki ezáltal saját szükséges tartását vagy gyermekének tartását veszélyeztetné.

4:89. § [Megállapodás a tartás egyszeri juttatással történő teljesítéséről]

Az élettársak közokiratban vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratban megállapodhatnak abban, hogy a tartásra köteles élettárs tartási kötelezettségének meghatározott vagyontárgy vagy pénzösszeg egyszeri juttatásával tesz eleget. Ebben az esetben a juttatásban részesített élettárs a jövőben tartási követeléssel akkor sem léphet fel, ha arra e törvény alapján jogosulttá válik.

4:90. § [A tartás sorrendje az élettárs és a házastárs között]

A tartásra a volt élettárs a különélő házastárssal és a volt házastárssal egy sorban jogosult.

4:91. § [A rokontartás szabályainak alkalmazása]

A tartás mértékére, szolgáltatásának módjára, időtartamára és ezek megváltoztatására, a tartási igény visszamenőleges érvényesítésére, a tartáshoz való jog megszűnésére és a tartás megszüntetésére a rokontartás közös szabályait kell megfelelően alkalmazni, azzal, hogy az élettársi tartáshoz való jog megszűnik akkor is, ha az arra jogosult újabb élettársi kapcsolatot létesít vagy házasságot köt.

Az együttélést követően tehát az követelhet majd tartást volt élettársától, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani, de csak abban az esetben, ha az életközösség  legalább egy éveg fennállt és az élettársak kapcsolatából gyermek is született. Ha a volt élettárs csak az életközösség megszűntét követő egy év eltelte után válik rászorulttá, élettársi tartást csak különös méltánylást érdemlő esetben kaphat.

A házastársi tartás szabályaiból ismert érdemtelenség fogalma az élettársi tartásnál is felbukkan. Érdemtelenség okán nem jár tartás ugyanis annak a volt élettársnak, akinek súlyosan kifogásolható életvitele, magatartása járult hozzá alapvetően a kapcsolat megszűnéséhez, valamint aki a kapcsolat megszűnését követően a volt élettársnak, vagy vele együttélő hozzátartozójának az érdekeit súlyosan sértő magatartást tanúsított. Ennek megítélésekor természetesen mindkét fél magatartását figyelembe kell venni.

Hasonlóan a házastársi tartáshoz, az élettársi tartásnál is az a szabály, hogy senki sem köteles volt élettársát eltartani, ha az saját szükséges tartását, vagy gyermekének tartását veszélyeztetné.

Széleskörű hivatkozási alapot nyit meg az érdemtelenség, valamint a rászorultság és az önhiba fogalma is. E körben a bírói gyakorlat már kialakított egy részletes ide vonatkozó szempontrendszert. Röviden úgy mondhatnánk, hogy rászorult az, aki nem rendelkezik megfelelő jövedelemmel, vagyonnal a szükségletei fedezéséhez (figyelembe véve egészségi állapotát, munkaképességét és minden egyéb munkavállalási körülményét is, pl. munkaképesség csökkenés, életkor). Számít az is, hogy a rászorultság kialakulása mennyiben vezethető vissza az együttélés idejére. Előfordul, hogy a kapcsolaton belüli munkamegosztás miatt az egyik fél nem létesített nyugellátást eredményező munkaviszonyt stb. Olyan esetekre lehet főként gondolni, amikor az egyik fél a gyermekekről való gondoskodást vállalja a munkamegosztás során, ő nyújtja az otthoni hátteret a társának és ezért teljességgel háttérbe szorítja a saját előmenetelét, jövedelemszerző tevékenységei folytatása egy hosszú kihagyás után ellehetetlenül. Az is előfordulhat, hogy az egyik fél a másik vállalkozásában dolgozott esetleg olyan hosszú ideig, hogy saját erőből rendelkezésre álló lehetőségei jelentősen lecsökkentek, addigi állását pedig éppen a kapcsolat megszűnése miatt elveszíti.

Az önhiba hiánya pedig azt jelenti, hogy az adott személy mindent megtesz ami tőle elvárható annak érdekében, hogy fedezze saját kiadásait. Pl. számít, hogy kihasználta-e a munkanélkülieknek járó lehetőségeket, jelentkezett-e a felkínált munkákra stb.

Természetesen az élettársi tartás mértéke – mint ahogyan ez a házastársi tartásnál is így van, semmiképpen nem egy fényűző életszínvonalat kell hogy biztosítson. Itt egy szükséges tartásról van szó, ami a lakhatás, élelmezés, egészségügyi szükségleteknek az átlagos szinten való kielégítését jelenti.

 Az élettársi tartási kötelezettség alapvetően különbözik a gyermektartási kötelezettségtől, hiszen amíg a gyermeket a szülő a saját szükséges tartása veszélyeztetésével is köteles tartani, addig volt élettársát – illetőleg volt házastársát- csak abban az esetben, ha ezzel nem veszélyezteti saját szükséges tartását, illetőleg gyermekeinek tartását.